2. Téma: Szokás, hagyomány, erkölcs, jog, illem - a szubkultúrák - témavázlatok - társadalomismeret - Fájlkatalógus - matt
Nyitólap » Fájlok » társadalomismeret » témavázlatok

2. Téma: Szokás, hagyomány, erkölcs, jog, illem - a szubkultúrák
2011-11-02, 0:07 AM
 Fogalmak:

szokás, hagyomány, illem, 
erkölcsi fogalmak: erkölcs, etika, ethosz, értékítélet, tényítélet, erkölcsi kérdés, igaz, hamis, helyes, helytelen, jó, rossz, erény, bűn, kell, lelkiismeret, szabály, szándék, következmény, felelősség, igazságosság, igazságtalanság; jog, jogkövetés,  
konformizmus, nonkonformizmus, szubkultúra

I. Víz fölött, víz alatt?

A)          
A középiskolai vízilabdakupa döntőjében súlyos szabálytalanság történt az utolsó percben. Az egyik csapat hátvédje nem tudott uralkodni magán, és olyan súlyosan megütötte az ellenfél mellette elúszó játékosát, hogy az illetőt súlyos sérülésekkel kórházba kellett szállítani. A szabálytalanság miatt megítélt büntetőt az ellenfél belőtte, s ezzel megnyerte a versenyt. Ráadásul a Fegyelmi Bizottság a durván szabálytalankodó sportolót egy évre eltiltotta a játéktól, a csapatot pedig súlyos pénzbírsággal sújtotta.

B)
A Fegyelmi Bizottság ülése után a vétkes fiú egyik csapattársa megpróbált lelket önteni barátjába.- Nem olyan nagy dolog, hidd el nekem, másokkal is megtörtént már. Egy kupadöntőn előfordul az ilyesmi. Senki nem ítél el, hidd el, mindenki tudja, hogy a csapatért tetted, előfordult már velem is, hogy nem tudtam uralkodni magamon. Meg, hát, tudod, hogy minden csoda három napig tart. Elfelejtik ezt is hamar! Jövőre megint együtt játszunk majd! Addig is gyere le az edzésekre!

C)
- Nem is arról van szó, hogy mit mondanak az emberek - mondta a vétkes fiú. - Igazából azt nem értem, hogy tudtam így megfeledkezni magamról, a lelkiismeretem nem hagy nyugodni. Korábban sohasem voltak súlyosabb fegyelmi ügyeim. Nem mondhatja senki rólam, hogy az átlagnál durvábban vagy szabálytalanabbul játszom. Annak azért örülök, hogy volt lelkierőm bemenni a kórházba bocsánatot kérni tőle. ... Azt mondják az orvosok, néhány hónap múlva már újra játszhat.

D)          
- Te meg majd csak egy év múlva, igaz? - csattant fel a barátja. - Nem öregem, te a Holdon élsz! Már többször mondtam, hogy ne így csináld, de te sohasem figyelsz oda. Nem az az igazi vétek, amit csináltál, hanem az, ahogy csináltad, az, hogy lebuktál. A víz alatt kell mindent csinálni, hogy lehetőleg ne vegyék észre. Ha győzni akarsz, akkor nem az a fontos, hogy ne szabálytalankodj, hanem, hogy ne lássák meg. Ha senki sem látja, akkor senki sem szólhat egy szót sem, akkor nem büntethetnek meg, akkor nincs semmi baj. Mindenki így csinálja! Most már legalább te is megtanultad a magad kárán.

Mi a véleményetek a szabálytalankodó fiú cselekedetéről?
Egyetértetek-e a Fegyelmi Bizottság döntésével? Ti megbüntetnétek-e a fiút?
Helyesen tette-e a fiú, hogy meglátogatta a kórházban az ellenfél sérült játékosát? Indokoljátok meg véleményeteket!
Mire gondolhatott a fiú, amikor azt mondta, hogy a lelkiismeretem nem hagyott nyugodni?
Mi a véleményetek a fiú barátjának tanácsairól? Véleményetek szerint
– megbocsátható-e, ha valaki a csapat, a győzelem érdekében súlyosan szabálytalankodik;
 igaz-e, hogy nem az a fontos, hogy ne szabálytalankodj, hanem, hogy ne lássák meg;

 II. Példa

Ha ütköznek az erkölcsi szabályok...

Az ígéret szép szó
             
A legjobb barátnőm a hátam mögött elmondott rólam valamit a tanárnak, pedig megígérte, hogy titokban tartja. Az apukámnál súlyos betegséget állapított meg az orvos úgy hat hónappal ezelőtt, és én azóta beteg vagyok az aggodalomtól. Túlságosan személyesnek éreztem, és nem akartam másoknak beszélni róla, de azt hittem, Juliban megbízhatok. Az általános iskola óta ő a legjobb barátnőm. Amikor elmondtam neki az apukám betegségét, esküvel fogadta, hogy senkinek nem beszél róla. A következő dolog, ami történik az, hogy az osztályfőnököm gyülekező után félrehívott, hogy megkérdezze, hogy van az apám. Mintha a föld nyílt volna meg alattam, amikor megtudtam, hogy Juli mondta el neki. Engem arra neveltek, hogy az ígéretet soha nem szabad megszegni. Nem értem, Juli hogy tehette ezt velem. Megbízhatok-e benne ezután?
Márti

Szerinted helytelen volt-e, hogy Juli megszegte az ígéretét?
Vajon miért tette?
Mitől félt?
Mit szeretett volna elérni?
Mi lett ennek a következménye?
Véleményetek szerint helyesen viselkedett-e az osztályfőnök, amikor megmondta, hogy Julitól tudja a titkot?
Ha veletek történt volna mindez, hogyan viselkednétek a történtek után Julival?
Véleményetek szerint vannak-e olyan helyzetek, amelyekben erkölcsileg nem helytelen megszegni egy ígéretet?
Képzeld magad az olvasószerkesztő helyébe. Írj választ Mártinak arra a kérdésére, hogy "Megbízhatok benne ezután?". Válaszodban adj tanácsot is Julinak, amely segítségére lehet a jövőben az ígéretekkel kapcsolatban.

 III. Példa

Szándék és következmény

Egy jó tanuló diák rendszeresen súg a padtársának, segít neki puskát készíteni, időnként megírja helyette a házi feladatot, így a padtárs sokkal jobb jegyet kap, mint amit valójában érdemelne. Ennek eredményeképpen az érettségi vizsgán a padtárs két tárgyból megbukik.

Egy tanár megtudja, hogy az általa tanított osztályból az egyik fiút rendszeresen verik otthon. Segíteni szeretne a fiún, ezért felhívja a szülőket és megpróbálja lebeszélni őket a testi fenyítésről. Másnap a fiú megkéri a tanárt, hogy ne avatkozzon be a családi életükbe, ugyanis a tanárral folytatott beszélgetés után az apja nagyon megverte a fiút, hogy miért árulkodott az iskolában.

Egy öreg, egyedülálló, szegény nénin segíteni szeretne az Önkormányzat. A néni ugyanis nagy nyomorban él egy romos kis házikóban: rozzant kályhájával nem tudja igazán befűteni a házat, kevés kis nyugdíjából nem mindig tud élelmet venni, így sokszor éhezik. Rábeszélik, hogy költözzön be egy nyugdíjasházba, ahol biztonságban, kényelemben élhet. A néni sokáig tiltakozik - megszokta már a nyomorúságos körülményeket, és fél, hogy majd nem tudja megszokni a nyugdíjasházat -, de aztán elfogadja az új helyet. Át is költöztetik a nyugdíjasházba, de nem sokáig lakik ott, mert hamarosan megbetegszik, és rövid betegeskedés után meg is hal.

Véleményetek szerint kinek milyen felelőssége van az adott esetben?
Erkölcsi értelemben felelősségre vonhatóak-e a történetek szereplői?

IV. Értelmezzétek a következő mondást:

A cél szentesíti az eszközt!
A pokolhoz vezető út is jó szándékkal van kikövezve.

 

V. Az iskolában Péter és Márta vitatkozik.

Péter: Te is tudod, hogy helytelen. Miért nem ismered el?       
Márta: Hagyd már abba. Csak egy olcsó CD. Nem valami drága dolog vagy ilyesmi. Még csak észre sem fogja venni senki, hogy eltűnt.      
Péter: Dehogyisnem. Mindennel el kell számolniuk.     
Márta: Hát ha így van, akkor sem fogják tudni, hogy hová lett, igaz?     
Péter: Lehet, hogy nem, de akkor is valakinek majd ki kell fizetnie.       
Márta: Na és? Ezek a boltosok mind milliomosok. Egy olcsó CD meg sem kottyan nekik.             
Péter: Mi lenne, ha mindig mindenki elcsórna valamit, valahányszor bemegy egy üzletbe?      
Márta: Ne beszélj már hülyeségeket! Senki sem csinálja ezt, igaz? Különben is, félig-meddig a bolt tehet róla, minek raknak szanaszét mindent a polcokon ilyen csábítóan, hogy csak érte kelljen nyúlni, hát nem? Mintha direkt azt akarnák, hogy mindent ellopjanak.     
Péter: Jó, jó, de mi van az üzletben dolgozó eladókkal? Nem ők döntik el, hogy a bolt hogy nézzen ki. Ugyanakkor tuti, hogy őket rúgnák ki, ha túl sok minden eltűnne.        
Márta: Elvégre az a dolguk, hogy megakadályozzák. Ezért fizetik őket.
Péter: Meglátod, egyszer elkapnak.     
Márta: Ugyan már. Én vigyázok. Sohasem kapnak el.    
Péter: De mi van, ha mégis?     
Márta: Az sem sokat számít. Nem sokat tehetnek az emberrel, csak mert elcsent egy-két olcsó vacakot egy boltból. Mindenki tudja, hogy az ilyesmi nem nagy ügy: vele jár azzal, hogy az ember felnő meg ilyesmi.
Péter: Hát nekem elég nagy ügynek tűnik.        
Márta: Mert túl gyáva vagy ahhoz, hogy megpróbáld. Mindig is az voltál.           
Péter: Ide  figyelj, mikor fogod végre abbahagyni, hogy mentségeket keress a magad számára? Ez egyszerűen helytelen, és ezt te is nagyon jól tudod. Miért nem akarod elismerni?

Milyen erkölcsi és jogi kérdések merülnek fel a párbeszéddel kapcsolatban?
Milyen módon próbálja elhárítani Márta a lopásból eredő felelősséget? Hány különböző indokot találhatunk?
http://www.ofi.hu/tudastar/erkolcs-jog

VI.

Feladó: GyilkosGirl  
Feladás dátuma: 2008. Június 18. 21:05

szijja rainbow! igazad van,mert nem attól emo-s az emo-s,hogy vagdossa magát,hnem attól h sokkal érzékenyebb mint a többi ember...én is emo vagyok...sokan megszólnak miatta de nem érdekel...és igaz hogy én is fizikailag bántalmazom magam(érfelvágás,vágások lábon,kezen stb) attól még én is lehetek emo-s...mind1...legyen annyi elég hmi is emberek vagyunk,nem kell elítélni minket egyből...köszi h elolvastátok
http://www.bloblo.hu/post/annakatierdekel/6169/Kirv-kortrs-szubkultrk-a-Nagyvilgban-s-haznkban--els-rsz 

Feladó: Norbi  
Feladás dátuma: 2009. Szeptember 19. 2:17

Az kemény....gyilkos girl marha nagy emo lehet ha úgy írja h: "emo-s" -.-" xD egyébként csatlakozom raimbow véleményéhez =[ én magam is emo vagyok már egy ideje..haverokat nem zavarja!! a többi meg nem érdekel igazán :P és a hard emok azok akik hajlamosak bántalmazni magukat. de akk sem kell általánosítani..-.-" vegyük azt h egy nem emo is vágja magát vagy nem????? sőt...az emo épp erről szol h ezt nem kéne..és a jobb világért küzdünk! ezek meg itt mondják a hülyeségeket...szánalmas...vki elterjesztettt egy csúnya pletykát! biztosan a gótok meg a punkok...ez van!! akinek nem tetszik a dolog az kerüljön el minket!! attól mert szidnak...nem fogunk lemondani...mind1! ennyi lenne =] (biztos félre írtam vmit...bocsesz) 

Mi a szubkultúra, miért jönnek létre?
Milyen értékei ill. negatív hatásai lehetnek a szubkultúráknak?
Milyen hatása lehet a szubkultúrák tiltásának?

háttér
Az erkölcsi szabályok
Az erkölcsi szabályok a társadalom által jónak tartott értékeket és viselkedési normákat tartalmazzák. Meghatározzák az emberek gondolkodás -és viselkedésmódját, szabályozzák az emberi kapcsolatokat. Az erkölcsi szabályok arra a kérdésre adnak választ, mit kell tennem, ahhoz, hogy a társadalom erkölcsi normáinak megfelelően - jót - cselekedjek; illetve mit nem szabad tennem,  ha nem akarok erkölcsi értelemben rosszat cselekedni. Ebből következően az erkölcsi szabályok kétféleképpen fogalmazhatóak meg. Egyfelől felszólításként: "Legyél becsületes", "Mondj igazat!", "Tiszteld az idősebbeket!" stb. Másfelől tiltásként: "Ne légy becstelen!", "Ne hazudj!", "Ne legyél tiszteletlen az idősebbekkel szemben!" stb.
      Az erkölcsi szabályok tehát értékrendként, normaként fogalmazódnak meg, ugyanakkor
a gyakorlatban az emberek cselekedeteiben nyilvánulnak meg. Ebben az értelemben az erkölcsi szabályok alapvető feladata az, hogy egyfajta mérceként értékeljék mindennapi  cselekedeteinket: mennyiben feleltek meg az erkölcsi jóról, illetve az erkölcsi értelemben vett rosszról kialakított értékeknek és normáknak. Az erkölcsi rendszerben a jó fogalmát az erénynek, a rosszat pedig bűnnek nevezik.
      Az erény egyszerre jelenti a társadalom által erkölcsileg jónak tartott értékeket és viselkedési normákat (becsület, nagylelkűség, szeretet, türelem stb.), valamint azt a képességünket és készségünket is, hogy ezeket a normákat, az erkölcsi jót a saját életünkben mennyiben tudjuk megvalósítani. A bűn pedig - ennek ellentéteként - egyszerre jelenti a társadalmi által erkölcsi értelemben rossznak tartott viselkedési formákat (hazugság, becstelenség, erőszakos viselkedés stb.), valamint azt, hogy mindezek mennyiben vannak jelen az életünkben.
      Az erkölcsi szabályokat nevelés révén - család, iskola, egyház, kortárscsoport stb. - sajátítjuk el. Az erkölcsi nevelés célja az, hogy a társadalom által helyesnek, tartott erkölcsi értékrendet és viselkedési normákat minden ember ismerje meg és azoknak megfelelően (annak szellemében) gondolkodjon és
cselekedjen. Aki ezeket az erkölcsi szabályokat megszegi, az szűkebb és tágabb környezetének rosszallásával, elítélő véleményével és büntetésével találkozik, ami igen széles skálán jelenhet meg: a különböző "megjegyzésektől", az "ejnye-ejnyétől" az adott csoportból való kitagadásig. Az erkölcsi
szabályok elsajátítása és betartása kétféle módon történhet. Egyrészt külsődlegesen, ami azt jelenti, hogy ismerjük az erkölcsi szabályokat, de csak azért igyekszünk betartani őket, mert félünk a büntetéstől, a negatív következményektől. A másik mód az, hogy azonosulunk az erkölcsi szabályokkal és a külsőleg meghatározott értékrend és normarendszer belső értékrendünkké,
személyes meggyőződésünkké, lelkiismeretté válik. Akkor beszélhetünk tehát igazi belső meggyőződésről, valódi lelkiismeretről, ha akkor is betartjuk az erkölcsi normákat, akkor is igyekszünk erkölcsösen viselkedni, amikor ezt mások nem látják, illetve ha nem kell lebukástól tartanunk.
 
Az erkölcsi szabályok forrásai
A vallási jellegű erkölcsi szabályok forrása és normája - a keresztény hívők szerint - az a kinyilatkoztatás, amelyet Isten adott az embereknek. Ez a kinyilatkoztatás egyrészt közvetlen erkölcsi törvényekben - pl. a Tízparancsolat - fogalmazódott meg, másrészt pedig Jézus Krisztus személyében,
akinek élete a keresztény ember számára követendő erkölcsi példaképet jelent. A vallási jellegű erkölcsi szabályok tehát az emberektől független forrásból erednek, s az emberek nem is kérdőjelezhetik meg. Ezért is nevezik ezeket az erkölcsi szabályokat erkölcsi törvényeknek. Ezek a törvények egyértelmű kinyilatkoztatások, amelyek az emberek számára könnyen megjegyezhető
parancsolatok formájában jelennek meg. A vallási jellegű erkölcsi törvények megszegőinek Isten büntetésével kell számolniuk. Ezeknek a parancsolatoknak az alapvető célja az, hogy átfogó erkölcsi útmutatót és normát adjanak az embereknek.
      Az európai kultúra legismertebb vallási jellegű erkölcsi törvénye a zsidó eredetű Ótestamentumban megfogalmazott ún. Tízparancsolat, amely - a Biblia szerint - közvetlenül Istentől származik. A történet szerint Isten két kőtáblára írta ezeket a parancsolatokat. Az első tábla az Isten és az emberek viszonyára vonatkozó parancsolatokat tartalmazza, a második tábla az emberek egymás közötti viszonyát szabályozza.
      Az ún. világi erkölcsi szabályok tartalmukban többnyire egybeesnek a keresztény
erkölcsi szabályokkal (ne ölj, ne lopj, tiszteld apádat és anyádat stb.), lényegében azokból származnak. Az alapvető különbség az erkölcsi szabályok eredetéből, forrásából adódik: míg a keresztény erkölcsi szabályok forrása Isten, addig a világi erkölcsi szabályok forrása az ember, illetve a
társadalom. Ezeknek az erkölcsi szabályoknak az elvi alapja egy íratlan társadalmi közmegegyezés - társadalmi szerződés -, amely azért válhatott általánossá (azaz a társadalom többsége által elfogadottá) és hat olyan hosszú idő óta, mert a társadalom fennmaradásához kötődő alapvető érdekeket és értékeket jelenít meg. Hiszen ha egy társadalom megengedi saját tagjainak a
megölését, akkor előbb vagy utóbb kipusztul. Ha nem tisztelik a szülőket és az öregeket, akkor elvész az a társadalmi tapasztalat, amit ők közvetítenek az új generációk számára. Ha a tulajdon szentsége megsérthető, akkor nincs mozgatóerő a munkához, az ügyességhez, a feltaláláshoz stb., akkor a társadalmi együttműködés alapjai is megrendülnek.
 
A jog
A jog olyan magatartásszabályok összessége, amelyekkel az állam az emberek tevékenységét kívánja szabályozni, s melyek érvényesülését az állam büntetésekkel (szankciókkal) biztosítja. Az erkölcs sokféleségével szemben a jog egy adott helyen és időben egységes. (Azaz egy szituációt egyféleképpen szabályoz, mert ha nem, akkor rossz a jogrendszer, ellentmondásokat és „kiskapukat” hordoz, ezért kijátszható.) A jog legfontosabb feladata, hogy a társadalom működéséhez szükséges rendet és biztonságot kialakítsa és fenntartsa. Ezen túlmenően szerepet játszik a társadalomban elő emberek magatartásának tudatos alakításában, és feloldja a társadalom tagjai között gyakran felmerülő tipikus konfliktusokat.
Minden jogi normasértés konfliktust eredményez. Ez a konfliktus fennállhat az egyén és az állam vagy azegyének (emberek, vállalatok, intézmények stb.) között. Az állam szerepe nem minden esetben jelent valamilyen konkrét jogi (bírósági vagy hatósági) beavatkozást, hiszen az állam a konfliktusok feloldását azzal is elősegítheti, hogy világosan és egyértelműen rendezi jogilag a különböző szituációkat, s ez az embereket a szabályok önkéntes betartására készteti. Az állam  jogi feladata azonban azt feltételezi, hogy minden jogi normaszegés estén - ha csak végső eszközként is – ott legyen a büntetés vagy más szankció kikényszeríthetőségének lehetősége.
     Jogilag előírni vagy megtiltani csak cselekedeteket lehet. Érzelmeket például, nem lehet sem előírni sem megtiltani. A jog csak jogi eszközökkel kikényszeríthető magatartásszabályokat írhat elő, elvárásokat, érzelmeket, érzelmi elkötelezettséget nem. Az ember belső világa az erkölcs szférájába tartozik.
 
Pataki Ferenc : JOG ÉS PSZICHOLÓGIA
A társadalmi viselkedésszabályozási rendszerek – szokások, rítusok és hagyományok, erkölcs, jog, pragmatikus jelrendszerek el egészen a konvenciókig és a rangjelzésekig – bonyolult módon szövődnek össze, és utalnak egymásra. (…)
Minden norma – tekintet nélkül közelebbi természetére – kategorikus követelés vagy tiltás alakjában („Ne ölj!”, illetve „Szeresd felebarátodat…!”) preferatív (előnyben részesítő) viselkedést követel az egyéntől. A norma szükségképpen értékképzeteket képvisel; bennük gyökerezik.
     Szokás- és hagyománynormák, rítusok létrejönnek minden többé-kevésbé tartós emberi csoportban. Fennmaradásukat és továbbszármaztatásukat a szájhagyomány, s mindenekelőtt a tapasztalt és tekintélyes tagok szemléletes magatartásmintája biztosítja. Szankcionálásuk forrása a közvélemény működéséből és a tekintélyi személyek autoritásából ered. A hagyománynormák szükségképpen feltételezik a szilárd és életteli közösségi kapcsolatokat. Alkalmasan szemlélhettük ezt a székely faluközösségek és a még érvényes jogi népszokások példáján. A modernizáció szülte individualizáció felszámolja a hagyományos – jobbára falusi-paraszti – közösségek létalapjait; így azok elveszítik viselkedésszabályozó hatalmukat. A néphagyomány alakzatai folklorisztikus forgatókönyvekké válnak, s ebbéli minőségükben egyre inkább identitásképző rendeltetést teljesítenek.
     Az erkölcsi normák – eredjenek bár traszcendens vagy evilági forrásból – szinte mindig világosan kifejezett alakot öltenek: erkölcsi parancsok, deklarációk, erkölcselméleti rendszerek képében jelennek meg.  kapcsolódó normatív várakozások három rétegét (Muss-,  Soll-,  Kann-Erwartungen) vagyis a kötelező, illő és lehetséges elvárásokat (Dahrendorf, 1959). Ezek hozzávetőleg a jog, az erkölcs és a konvenció-etikett követelményeinek felelnek Ralf  Dahrendorf  pontosan érzékeltette a normateljesítés rugalmas képlékenységét, midőn megkülönböztette a társadalmi szerepekhez
meg. Az orvos viselkedésének bizonyos elemeit a jog, másokat a „jó erkölcs”, ismét másokat az udvarias érintkezés normái határozzák meg. Mindennapi életünk és tevékenységünk általában rutinszerűen, automatizált viselkedési szabályok vezérletével zajlik le: normatív tudatosságunk alacsony szinten működik, vagy lappang. Ám amint konfliktushelyzetbe kerülünk, döntésekre kényszerülünk, esetleg súlyos frusztráció ér, tüstént fellép a norma-aktualizálási kényszer: hirtelen megnő normatív tudatosságunk és önreflexióra indító késztetésünk. Egyebek közt azért is, mert gyakorta nem kézenfekvő: melyik az érvényes (releváns) norma az adott helyzetben. Ez a törvénysértések minősítése során éppúgy felmerülhet, mint az iskolai súgás triviális eseteiben. A diákok szemében ugyanis ilyenkor a szolidaritás normája érvényes, míg a tanárok az egyéni teljesítmény elbírálhatóságának hívei.
     A normatív túlszabályozás kísértése mindig fenyegeti az egyén szuverenitását és autonómiáját. Legyen bár szó elsődleges csoportokról, iskoláról vagy állampolgárokról, a hatalmi ágens
mindig késztetést érez arra, hogy mértéken túl kiterjessze a normatív szabályozás körét, vagyis a tömeges viselkedés ellenőrzésének lehetőségét. Az ember lényegi jellemzője, hogy szabálykövető lény. Ám nem kevésbé igaz az is, hogy legalább ennyire szabályalkotó lény. Közreműködik közösségei normatív rendjének kialakításában, de egyúttal igényt tart arra is, hogy személyes szabadságterét
„berendezhesse”: megszabhassa egyéni életvitelének szabályait.
Bármily paradox legyen is, a normák nem csupán akkor működnek, ha követik őket, hanem akkor is, ha tudatosan vagy akaratlanul megszegik parancsaikat. Ha tudom, hogy normát sértek, akkor mindig működésbe lép erkölcsi érzékem vagy jogtudatom. Ennek megnyilvánulása a bűntudat, a szégyen és a lelkiismeretfurdalás : a normakövetést szabályozó sajátos élmények. Az értékromboló cinizmus éppen ezek hatását kívánja paralizálni. Ha valaki már azt sem tudja, hogy viselkedése normát sért, s nem is reflektál önmagára ebbéli minőségében, reménytelenül kilép az érvényes emberi kultúra keretei közül.
http://www.matud.iif.hu/2011/05/05.htm
 
Konformizmus
 
Vitathatatlan, az alkalmazkodás, legáltalánosabb értelmében, a társadalmi létszféra egyik
alaptörvénye. Például,  ha megállunk autónkkal a piros jelzésre, ha előre köszönünk
idősebb kollegánknak, ha megcsináljuk iskolai leckénket, ha igazodunk a munkahelyi követelményekhez, ha mint albérlők betartjuk a házirendet stb., akkor természetesen alkalmazkodunk, s tevékenységünkkel olyanokká is válunk, amilyenek a többiek. Konformistákká akkor válunk, ha alkalmazkodásunk során lemondunk autonómiánkról, ha magatartásunkat nem személyes meggyőződésünk, hanem a másokhoz való, feltétel nélküli igazodás vezérli. …A
konformista még önállóságának látszatáról is lemond (denial of self), nem meri vagy/és nem tudja önmagát vállalni, miáltal gyurmaemberré s arctalanná válik….
 
A konformitást nem haladhatjuk meg  nonkonformitással, mivel mindkettő közös gyökere az autonómia feladása, másképp fogalmazva, a másoktól való függőség. „A konformitás
a csoporttársak véleményéhez való elvtelen igazodás (engedés, ráhagyás – K.S.), a nonkonformitás pedig az ugyanevvel történő elvtelen szembeszegülés.”
Mi tehát a normakövetés egészséges útja, témánknál maradva, a konformizmus reális alternatívája? …Ne alkalmazkodjunk a visszás jelenségekhez, a föltétlen tekintélyelvhez, a méltatlan és igaztalan dolgokhoz, ám mindenképpen vállaljuk s becsüljük meg az igazi értékeket és erényeket. Végül is az alkalmazkodás és a nem-alkalmazkodás kényes egyensúlyára, differenciált megítélésére és megvalósítására van szükség.
Karikó Sándor: A konformitás  mint a normakövetés torz formája
http://www.vilagossag.hu/pdf/20030702151355.pdf
 
Szubkultúra
 
Legelterjedtebb használatában a szubkultúra egy olyan csoport megkülönböztető normáira,
értékeire, hiedelmeire és életstílusára utal, amely elhatárolódott más csoportoktól, s attól a nagyobb kulturális és normatív rendszertől, melynek része. Egy társadalom szociális differenciálódása elősegíti a szubkultúrák kialakulását. Az életkor, a nem, az etnikai hovatartozás, a vallás, a lakóhely és a régió gyakran együttesen hozza létre a szubkultúrák sokaságát a modern, iparosodott, komplex társadalmakban, valamelyest eltérő normákkal és viselkedésbeli elvárásokkal. Ilyen módon a
szubkultúrák akár átfedésbe is kerülhetnek egymással és a nemzeti kultúrával, és az egyének egyidejűleg és különféle mértékben több szubkultúra részesei is lehetnek.
( R. L. Taylor - Szubkultúrák és ellenkultúrák)
http://passzio.wplanet.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=5735

Kategória: témavázlatok | Hozzáadta: tanár
Megtekintések száma: 2947 | Feltöltések: 0