Nyitólap » Cikkek » Feladatbank » 2. Középkor (egyetemes) |
1. Mutassa be a források és ismeretei alapján az egyház
szerepét a középkori művelődésben és a
mindennapokban! (közép, rövid) „Isten háza tehát, amelyet egynek hiszünk, három részre
oszlik: egyesek imádkoznak, mások harcolnak, és ismét mások dolgoznak. Ez
a három rész, mely együtt létezik, nem szenvedheti a szétválasztást. A
szolgálat, amit egyik végez, a mások kettő munkájának a feltételét adja, mindenki a maga
részéről köteles az együttest segíteni.” (Adalbéron: Vers II. Róberthez, a
frankok királyához) „A jobbágyok vasárnaponként a templomba jártak misére, itt kötöttek
házasságot, itt keresztelték meg a
gyermekeiket, s elhunyt hozzátartozóikat a templom körüli temetőben helyezték végső nyugalomra. A nagy egyházi ünnepeken ugyancsak a templomban gyűltek össze, majd a templomkertbe vonultak, ahol a földesúr bort és húst méretet ki számukra.” (tankönyvi szöveg) „Jaj annak, kit a végső perc halálos bűnben talál. Boldogok, kik szent akaratodban
megnyugosznak.” (Assisi Szent Ferenc) 2. Mutassa be a források és ismeretei alapján a középkori
egyetemi oktatást (kialakulás, működés, egyéb jellegzetességek)! Használja a
középiskolai történelmi atlaszt is! (emelt, hosszú) „Mindenki tudja meg, hogy a Pápa őszentsége rendkívüli megbízatásában járunk, hogy a párizsi egyetem javító reformjára
eredményesen munkálkodjunk. [...] A következőképpen rendelkezünk: senki se adjon
elő Párizsban a tudományokról életének
huszonegyedik éve előtt, és legalább hat évet hallgassa tudományát mielőtt előadni kezdene [...]; erkölcsi feddhetetlenek legyenek, és
mindazokat, akik elő akarnak adni, olyan módon vessék alá vizsgának, ahogyan az
rögzítve van a Párizs érseke által
kiadott iratban, amely azt a megegyezést tartalmazza, amely a kancellár és a diákok között jött létre, s melyet megerősített és
támogatott a Pápa őszentségének
megbízottja.” (Robert Courcon pápai követ; 1215) „[…] Ahogyan mármost a szent tudomány a hit világosságán alapul,
úgy a filozófia az ész természetes
világosságán; ezért lehetetlen, hogy azok az állítások, amelyek a filozófiához tartoznak, ellentétesek legyenek
a hittételekkel. [...] Ha pedig a filozófusok állításai között olyat
találunk, ami ellentétes a hittel, az
nem filozófia, hanem a filozófiának az
ész hiányosságából fakadó hibás használata.” (Aquinói Szent Tamás) 3. A feladat a középkori gazdasággal és kereskedelemmel
kapcsolatos. (emelt, hosszú) Mutassa be a források és ismeretei alapján a XI–XIII. és
XIV–XV. század gazdasági életének főbb jellemzőit és a helyi és a távolsági
kereskedelem fejlődését! 4. A feladat az iszlám vallással kapcsolatos. (közép, rövid)
Mutassa be a források és ismeretei segítségével az iszlám
vallás legfontosabb jellemzőit! Válaszában térjen ki arra is, milyen más vallások
gyakoroltak hatást az iszlám kialakulására!
„Az V. századig terjedő emlékek az arabok pogány
istenségeinek nevét tartották fenn (köztük van Allah és az
ő három leánya is). […] Mohamed a mekkai Kurais törzs Hasim nemzetségének szegényebb ágából származott. Mint
karavánvezető, távolsági kereskedő útjain [az övétől eltérő vallásokat is
megismert] […]; ezek elemeiből és az arab pogányság hagyományaiból, mindezek etikai
követelményeiből ötvözte új vallását. […] A vallási hagyományok összeolvadását
mutatja, hogy a Kába pogány szentélyét Ibrahim
ősatya (az ótestamentumi Ábrahám) építette, a fekete meteorkövet pedig Gábriel arkangyal ajándékozta egy
Kurais törzsbeli ősnek.” (Székely György, történész) „A Messiás, Mária fia csupán egy küldött. Már előtte is
eltávoztak a küldöttek [az élők sorából]. Az ő anyja az igazak közül való.” (Részlet
a Koránból) | |
Kategória: 2. Középkor (egyetemes) | Hozzáadta: tanár (2012-02-27) | |
Megtekintések száma: 4588 |