| Nyitólap » Cikkek » KORTÁRS IRODALOM » magyar |
KOVÁCS ANDRÁS FERENC: BABITSOLÁS
(Egy lírikus epilógja) Szépen könyörgök, megsegíts, Babits Mihály! Megint, mint eddig annyiszor, Ha torkom elszorult, ha épp szorongtam én, Hogy írni renyhe, képtelen Vagyok, s talán nem is tudok többé sosem - Nem is tudtam, borzong belém, Átjár, akár a szél a fát, s fölrezzenek, Miként kihűlt, madártalan Ágak közén a csillagok, hogy mennyi kín, Hány gond kering, hány görcs kötöz, Rándít magányba, s hány bolyong a bénuló Törzsben, tagokban, gémberedt Valónkban, így, kimondhatatlanul, ha már Magunkra hagynak mindenek: Megszégyenít a szó s a nyelv, ha tántorul, Ha némaság szakad, temet, S a menny süket... Nem küld jelet. Babits Mihály, Te értheted, segíts nekem! Csikókoromtól vagy velem, mint teljes ön- Magam, te titkos mesterül! Azóta tőled, általad hoz hírt, üzen Megannyi könyv, s rólad beszél Ma még az is, ki ellened zsörtöl, leszól Barbár divatból, mert nyomaszt, Nehéz a műgond - kőkemény, ki klasszikus Komor szobor!... S a régi láz Nem lázadás, s az áldozat sem érthető Poéta-póz!... Túlzásba vitt Aszkéta-máz, rögeszme lett a Szép, megunt Erény s arány, rideg fölény Fitogtatása, mit sem ér: kimért, fölös Tudás a forma!... Pim-pa-pamm. És kutykurutty. És így tovább. Segíts, Babits Tanár úr! Engedd szellemed Cikázni még a süllyedő sziget felett! Bocsáss el újra, Prospero, Fonák tanítványt, szolga bókolót, vadat, Kilesni azt, mit nem lehet, Hisz láthatatlan, s nem tanulható anyag: Szórt képzeteknél könnyedebb, Viharlapozta példatár, hogy kik vagyunk, Miért, miképp s mivé leszünk, Mint pille súlya s sziklahegy, ha boldogan Csapong, lebeg, magasba száll! Világ szerelme vonzza föl, vibrál, s a gőg Alázatába, messze tart, De visszafáj a földre, mint az angyalok Tömegtelen sok rendjei; S mert vágyakozni szenvedés - az ember oly Személyesen személytelen, Fegyelmezett, vak, megfeszült, mint ógörög Tragédiák tört metruma; S a sors sorokban bujdokol: talált szerep! Mosolyra késztet, elragad, Magunk felé sodor... Segíts, Babits Mihály! Váratlan ért a férfikor, Hol égi pályák fénygerince ködbe vész Csikordulón - s meg is törik A minden és a semmi közt. Te csak tudod, Milyen tünékeny szerkezet A lélek, és miféle légi szerzetes A költő, hogyha hallgatás Szélére lép, leszédül, és dadogva sír, Akár a tárgyak s dolgaink. Ne mondj le semmiről! Ne légy elégedett! Nunquam revertar! Mesterem, Segíts! Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen, Túl formán, túl formátlanon - Bocsáss utamra, s megbocsáss, Babits Mihály, Gazdám, hogy úgy tegeztelek, Miképpen egymást koldusok, Jónás az Úrt, Ahogy csak szenteket szabad.
| |
| Kategória: magyar | Hozzáadta: tanár (2011-12-13) | |
| Megtekintések száma: 5291 |
