A Skandináv félsziget sokáig Isten háta mögötti vidéknek számított,  ide nem jutottak el a római kereskedők sem, mint a germánokhoz. Töredezett tengerpartja kedvezett a hajózásnak, Európába luxuscikknek számító prémet, fókabőrt, méhviaszt szállítottak.  Kr.u. 600 k. ismerték meg a mediterrán eredetű vitorlát, ami egy új hajótípus kifejlesztéséhez vezetett. 

      Ekkortájt  kezdett az éghajlat is melegebbé válni,  több lett az élelem, megnőtt a népesség. A Skandináv félszigetnek csupán 3%-a művelhető, így elkezdődött a túlnépesedés miatt a vikingek kirajzása a távolabbi szigetekre, és 793. egy észak-angliai kolostor kirablásával elindultak a  zsákmányszerző  hadjárataik.  A sikerek láncreakciót indítottak el, pár éven belül fél Európa megismerkedett a vikingek fürge hajóival és félelmetes fegyvereivel.

Svédországból induló kereskedők (varég) jutottak el a Volga forrásvidékéig, és alapították meg a kijevi államot.  A Dán-félsziget vikingjei Ny-ra indultak, új államokat hoztak létre Kelet-Angliában és  ÉNY-Franciaországban (Normandia),  a Gibraltáron át behajóztak a Földközi –tengerre, és kifosztották Itália városait is.  Az enyhe éghajlat lehetővé tette az Atlanti-óceánon való terjeszkedést, így fedezték fel Izlandot  (870), letelepedtek  Grönlandon (980), és megalapították az amerikai Vinlandot (1000). Az utolsó viking rajtaütést 1066. a normandiai Hódító Vilmos hajtotta végre Hastingsnél, megalapítva a normann uralmat Angliában.

        Az észak-atlanti szigetekre betelepült vikingek magukkal hozták az óhaza „kulturális tőkéjét”: munkamódszereiket, hitrendszerüket, társadalmi szervezettségüket. Állattartással (szarvasmarha, disznó, ló, kecske, juh) és vadászattal foglalkoztak elsősorban, a hidegtűrő árpát, komlót(sör), lent (kötelek), zöldségféléket termesztették.  Izlandon és  Grönlandon nem alakítottak ki államot, a vezetés a hajókkal és állatokkal rendelkező katonai arisztokrácia kezében maradt. 1000 körül felvették a kereszténységet, miután szomszédjaik nem voltak hajlandóak az  „istentelenekkel”  üzletelni.

 Az izlandiak sorsát kedvezően befolyásolta, hogy földjükön előttük senki sem élt, és elég közel voltak Norvégiához és Angliához, hogy intenzív kereskedelmet tudjanak folytatni.  A gazdaság motorja a középkortól kezdve a szárított tőkehal exportja volt.  Földjük viszont kedvezőtlen volt az élelemtermelés szempontjából.

Izland szeptemberben

Kezdetben az  alacsonyabban  fekvő részeken a Golf-áram annyira enyhítette a hideget, hogy az egyébként termékeny földön(vulkanikus talaj)  beérett az árpa, a tavakban és a folyókban nyüzsgött a hal. Később nehezítette a telepesek életét a középkor második felében beköszöntő általános lehűlés, fel kellett hagyniuk a földműveléssel.  A  vulkánkitörések (a szigeten 140 vulkán van, egy-két évtizedenként vulkánkitörésre is számítani lehet) következménye is tragikus volt,  a hamu megmérgezte az állati takarmányt. Izland történetében ilyenkor  éhínség lépett fel (1783. a népesség egyötöde halt éhen).

A legnagyobb hátrányt a törékeny környezet jelentette. Izlandot négy fő alkotóelem alakítja: a vulkán,  a jég , a víz és a szél. Izland északi partja érinti a sarkkört, a sziget nagy részét jég fedi. A betelepülők eleinte ugyanazt az állattartó életmódot folytatták, amit otthonról hoztak, csak nem tudtak a talaj sérülékenységéről. Izland talaja vulkáni hamurétegekből áll, amit a növényzet kötött meg. Amint a juhok lelegelték azt, a hamut a szél ugyanúgy elfújta, ahogy odafújta, vagy lemosták a bővízű áradások. 

A viking telepesek pár évtized alatt kiírtották a sziget negyedét borító erdőt, a hegyoldalak talaja elindult a tengerbe. Ma a sziget 1 %-át borítja erdő.Amikor rájöttek, hogy baj van, elég bölcsek voltak ahhoz, hogy életmódjukat megreformálják. Felhagytak a növényzetet pusztító disznók és juhok tartásával, közös döntéssel kijelölték, hogy melyik legelőt mikor, hány állat  tartására használják.

Ma Izland lakóinak száma 300 000 k.van. Fő kiviteli cikkük ma is a hal.  Ügyesen használják a geotermikus  és a vízi energiát:  hőforrásokkal (gejzír)  fűtik a házakat a fővárosban, Reykjavikban.

A grönlandi kolóniát az Izlandról gyilkosság miatt száműzött Vörös Erik hozta létre 980. mintegy 400 telepessel. Nagy álmát,a Ny fele való továbbhajózást már Vörös Erik fiai valósították meg 1000-ben, ezzel felfedezték Amerikát.  Állandó telepet is létrehoztak, de a sagák (népi elbeszélések) szerint a túl népes bennszülött indián lakossággal szemben kevesen voltak.

A Grönlandra  érkezőket több kedvező körülmény segítette: pásztorkodásra alkalmas, addig megműveletlen föld, az év egy részében jégmentes vízi út Európába, ahova rozmáragyarakat (az elefántcsontot pótolta ),  fókabőrt, és  jegesmedve bundát szállítottak.

Eltűnésüket a 15. században  a lehüléssel megváltozott természeti feltételek és az eszkimók terjeszkedése siettette. Ezekről nem tehettek, arról viszont igen, ahogy környezetük leromlását maguk is előidézték, amely végül is a pusztulásukhoz vezetett. Érkezésükkor a vikingek mindjárt egy csomó fás, bokros területet felégettek, hogy helyükön legelőket hozzanak létre. A növényzet nem tudott regenerálódni, mert az állatok lelegelték vagy letaposták az új hajtásokat. Az erdőírtások további talajerózióhoz vezettek, egész völgyek vesztették el növénytakarójukat. A grönlandi telepesek másik tévedése az volt, hogy képtelenek voltak az őslakos eszkimókkal szót érteni, tőlük tanulni. Például a tűzifát pótolhatták volna bálnazsírral, ami az eszkimóknál jól bevált, ők világításra is azt használták.

 A fahiány miatt nem tudtak vasszerszámokat készíteni (a faszén előállítása rengeteg fát felemészt), hajóikat pótolni. A fák eltűnése után házaikat gyeptéglával fedték, ami újabb legelőterületeket tett  tönkre. Miközben az előnytelenebb helyen fekvő farmok elszegényedtek, a gazdagabb családok luxuscikkeket hoztak be. Azt már csak találgatni lehet, hogy a grönlandiak miért nem fogyasztottak halat, ami megmentette volna őket az éhínségtől.  Az eszkimók támadásai már egy pusztuló társadalom eltűnését segítették. Grönland lakosainak száma ma 57 000,  88 %-a  őslakos eszkimó.  

Forrás: Jared Diamond: Összeomlás, Tanulságok a társadalmak továbbéléséhez, Typotex K. , 2009