Nyikita Szergejevics Hruscsov

1953-tól 1964-ig a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) első titkára volt, 1958 és 1964 között pedig a Minisztertanács elnöki posztját is betöltötte.

" Ez a primitív, műveletlen, hatalomtől megrészegült ember úgy irányította ezt a hatalmas országot, ahogy tudta: kezet emelt Sztálinra, kidobta a hulláját a mauzóleumból, kiengedte a bebörtönzötteket, bevettette a vologdai körzetet kukoricával, leültette az illegális kötöttárugyártókat, a politikaivicc-mesélőket, a munkakerülőket, letiporta Magyarországot, szputnyikot lőtt fel, dicsőséget szerzett a Szovjetuniónak Gagarinnal. Lerombolta a templomokat és traktorgyárakat épített, valamit egybeforrasztott, valamit szétválasztott, összeillesztett és részeire szedett. Véletlenségből Ukrajnának ajándékozta a Krímet… Útszéli káromkodásokkal akarta észre téríteni az alkotó intelligenciát és majdnem meg is tanulta kimondani ezt az idegen szavak szótárából vett bonyolult szót. Ugyanakkor a rádióbemondók áttértek a hruscsovi kiejtésre:”komenizmus”, „szucilizmus”. Mivel mindenben bomlasztást, fondorlatot és burzsoá hatást gyanított, előretolta az érthető Liszenkót[1], és háttérbe a genetikusokat, kibernetikusokat és mindazokat, akikhez nem tudott felnőni. Mint a kultúra és a szabadság, a vallás és a tehetség ellensége, mindenkit elnyomott, akit meg tudott figyelni rövidlátó szemével… A legfőbb ellenséget nem vizsgálta meg: sem a jelentős irodalmat, sem a filozófiát, sem a festészetet."  (Ludmila Ulickaja: Imágó, Magvető, 2011, 253.o.)