ABSZURD Esztétikai minőség, a képtelen, lehetetlen művészi megjelenítése. Míg a mese vagy sci-fi műfaji része a nem reális elem, csak eszköze az ábrázolásnak (hétfejű sárkány), az abszurdban a fantasztikus elem túlnő eszközjellegén, és deformálja az egész művilágot. Az abszurd műben az egész világ abszurditása, érthetetlensége, az ember kiszolgáltatott „világba vetettsége” jelenik meg. Pl. Jarry: Übü király, Madách: A civilizátor. A XX. században egyre fontosabb szerepet játszik. Világképe gyakran az egzisztencializmushoz kapcsolódik : Boris Vian: Tajtékos napok, Camus: Sziszüphosz mítosza. Pl. Beckett, Ionesco, Genet drámái vagy Kafka elbeszélései. Gyakran a groteszkkel együtt jelentkezik : Örkény István: Tóték., Mrozěk, Bulgakov: Mester és Margarita. → GROTESZK

ADAPTÁCIÓ: Átdolgozás (pl. egy regény megfilmesítése)

AKCIÓ (szinészi akció): a színészi cselekvés, mozgás, gesztus és mimika együttese

ALAKZATOK A szöveget a hatásosabb, expresszívebb kifejezés érdekében átalakító eljárások. Szövegszintek szerinti felosztásuk  pl. : hangalakzat (pl. alliteráció)

                                      - szó~ (pl. ismétlés, ellentét)

                                      - mondat- és gondolatalakzatok

ALKALMI KÖLTÉSZET 1. Régebbi korokban (antikvitás, középkor) a művészet a mindennapi élet szerves része volt, „alkalomhoz” , meghatározott életeseményhez, helyzethez, közösségi alkalomhoz kötődött. 2. Valamilyen konkrét alkalomra készült mű. Pl. Illyés Gyula: Bartók.

ALKOTÁS  A műalkotásokat, esztétikai tárgyakat létrehozó emberi tevékenység. A a művészi, esztétikai szempont az elsődleges a többi mellett (hasznosság, szórakoztatás, tanítás). → ÉRTÉK

ALLEGORIKUS ÉS SZIMBOLIKUS ÁBRÁZOLÁSMÓD

Míg az allegória a nyelvi jel és a jelölt fogalom között önkényes, társadalmi megegyezésen alapuló viszonyt feltételez, addig a szimbólum jelölőt és jelöltet összetartozó fogalomnak tekinti, amelyet természetes kapcsolat fűz össze. A modern szimbolizmus fontos törekvése, hogy a nyelv és a dolgok világa közötti rejtett összefüggéseket kutassa, így hárítva el a nyelv önkényességének és megbízhatatlanságának tapasztalatát.

ALLEGÓRIA (gör. ’másról beszélni’) – egy költői képben, képsorban megjelenő gondolatalakzat. Lényege, hogy kettős jelentése van: egy közvetlen és egy átvitt értelmű. Jelentése az irodalomtörténetben folyamatosan alakult; a klasszikus retorikában egy egész művön végigvitt képsor, a keresztény irodalomban megszemélyesített erkölcsi tulajdonság (Jézus – Bárány) stb.

ALLÚZIÓ utalás, rejtett említés, példálódzás, célzás

ANALITIKUS DRÁMA: A múltban történt konfliktusokat feltáró, s e feltárás során újabb konfliktusokat előidéző történéseket jelenít meg. Oknyomozó drámának is szokták nevezni. Alaptípusa: Szophoklész: Oidiposz király című drámája. A XIX. században Ibsen alkalmazza ezt a drámatípust, A vadkacsa, Arthur Miller: Az ügynök halála

ANTIKVITÁS az ókori görög és római társadalmak kultúrája, művészete, emberszemlélete

APOKALIPSZIS: (‘látomás’, ‘kinyilatkoztatás’) népszerű irodalmi műfaj a II–V. században, témája a végítélet

ARCHAIZÁLÁS Valamely régi kor felidézése nyelvi, stilisztikai, poétikai eszközök segítségével. Nyelvi eszköz pl. régies szavak, régies helyesírás használata. Stilisztikai: régies szóképek, alakzatok alkalmazása. Poétikai: régies műfajok pl. Ady: Krónikás ének 1918-ból, Babits: Jónás könyve.

ARCHETÍPUS (gör. arkhé+tüposz= ősi kép) őskép 1. Jung szerint az emberiség közös tudattalanjából az irodalom által felszínre hozott őskép, ősi kollektív tapasztalat, 2. a képzeletben képszerűen beidegződött tapasztalat, amely az őskorban a környezethez való alkalmazkodásra vezethető vissza (Durant) 3. A poétikában az egész világirodalomra kiterjedő szimbolikus tematikai közhely, a mítoszokban, hiedelmekben is kimutatható irodalom előtti jelkép. Pl. a szárnyalás (Ikarosz), a bűnbeesés, az apa-fiú harc, a tékozló fiú alakja. A népmesék archetipikus alakjai egyegy életmodell megtestesítői: pl. Hamupipőke, a legkisebb fiú.

ARS POETICA (latin "költői mesterség, a költészet művészete") - 1. szűkebb értelemben: olyan mű, amely költészetre vonatkozó szabályokat foglalja össze; 2. tágabb értelemben: minden olyan mű, amelyben a költő (író) vall a költészethez (irodalomhoz) fűződő viszonyáról, arról, amit az irodalom, a művészet feladatának gondol Pl. Keats Óda egy görög vázához, 1819; Baudelaire Az albatrosz, 1859; Kapcsolatok, 1857; Verlaine Költészettan, 1874; Whitman Hallom Amerika dalát, 1860; Rilke Archaikus Apolló-torzó, 1908 című műve. Arany János Vojtina Ars poétikája, 1861 című műve a kétféle típus szintézise: a vallomásból vezet át a tanításba. Irodalmunk leginkább számon tartott, vallomásos ars poeticái: Janus Pannonius Pannónia dicsérete, 1465; Kazinczy Ferenc Tövisek és virágok, 1811 egyes epigrammái; Petőfi Sándor Dalaim, 1846; A XIX. század költői, 1847; Arany János Mindvégig, 1877; Ady Endre Góg és Magóg fia vagyok én...,1905; Új vizeken járok, 1905; Hunn, új legenda, 1913; Babits Mihály A lírikus epilógja, 1903;Jónás imája, 1939; Kosztolányi Dezső Költő a huszadik században, 1931; Esti Kornél éneke, 1933; József Attila Thomas Mann üdvözlése, 1937; Ars poetica,1937; Nagy László Ki viszi át a Szerelmet,1957.

ASSZOCIÁCIÓ: gondolattársítás, képzettársítás

ÁTMENETI MŰFAJOK: napló, levél, fiktív levél, ballada, leíró költemény, életkép, jellemrajz

ÁTIRAT A modell, minta, elõkép, egyes korokban normaként szerepelt: a tisztelgés, kötõdés kifejezõdésének helyére késõbb inkább az eltérés, ironikus deformálás, a paródia, rájátszás, felidézés és idézés gesztusai kerültek. Pl. a  novella nem jött volna létre, ha Boccaccio nem tanúsít affinitást a legkülönfélébb szóbeli és írott, régi és korabeli, vallási és világi, mitikus és profán, keleti és nyugati, mûvészi és nem mûvészi narratíva iránt, melyek tapasztalatát, elemeit, történeteit szintézisbe foglalta, és az addigiaktól eltérõ rendeltetéssel látta el. A megfestés, dramatizálás, a megfilmesítés ugyancsak az átvétel, kölcsönzés, médiaközi átirat alapmûveleteire vezethetõ vissza. A nyelvi, irodalmi átírások, beleírások, átköltések, hamisítások, utánzások, plágiumok, pamfletek, tematikus és formai variációk a kulturális emlékezet mûködésének is formái.

ATTITÜD beállítódás, viselkedési mód, álláspont, nézet

AUREA MEDIOOCRITAS: az arany középút Horatiustól származó fogalma; a mértéket, az arányt tisztelő, az élet kicsinynek tűnő szépségeit meglátó szemlélet- és magatartásmód

BALLADA

a) a villoni ballada: az „egyszerű ballada”: három 8–10 soros versszakból és egy rövidebb,

4–6 soros strófából („ajánlás”-ból) álló vers; a „kettős ballada” hat 8–10 soros strófából áll

b) a ballada általánosabb, mai jelentése: drámai feszültségű kisepikai műfaj párbeszédekkel, lírai elemekkel;

Greguss Ágost (1825–1882) definíciója szerint: „a ballada tragédia dalban elbeszélve”

BEFOGADÁS  (→ ALKOTÁS, ÉRTELMEZÉS, HERMENEUTIKA)

Az a folyamat, amelynek során az ember a műalkotás hatása alá kerül, elsajátítja, megérti azt. Az esztétikai élvezet és a  megértés hermeneutikai aktusának együttese A ~nak előfeltételei vannak; a világra vonatkozó ismeretek, lélektani előfeltevések (ezek teszik képessé pl. az irónia felismerésére, erkölcsi előfeltevések. Mindezek a háttérismeretek alkotják az olvasó ún. befogadói elváráshorizontját.[→MEGÉRTÉS] A befogadás során a figyelem kétirányú: kitekintő, valóságra vonatkoztató és magára a szövegre figyelő. Az olvasás lineáris (előrehaladó) folyamat, de a befogadás folytonos vissza- és előretekintés. Ugyanannak a műnek más-más a konkrétizációja, olvasata  más-más időszakban. Umberto Eco kulcsfogalma a nyitott mű, amellyel a befejezhetetlen olvasást-értelmezést jelölte. A mű első olvasata a műértés első szintje, ezt követi az elemzés, értelmezés, majd értékelés. A jó olvasó újraolvasó, a második olvasás ugyanis ráépül az első tapasztalatára, s eszerint képes újabb jelentésösszefüggések észlelésére-realizálására. A műalkotás jelentése a befogadó és a mű dialógusában alakul ki a megértés folyamán.

BESTSELLER divatos, könnyen eladható könyvújdonság

BESZÉDHELYZET Azoknak a nyelvhasználatot befolyásoló közvetlen körülményeknek az összefoglaló elnevezése, amelyekben a nyelvi kommunikáció zajlik. (Ki mondja? Kinek mondja? ...) Pl. magánbeszéd, szónoki beszéd.  Az irodalmi szövegre a beszédhelyzet megkettőzésének szabálya jellemző: „Beleképzelem magam, és felkérlek téged, hogy képzeld magad egy olyan világba, amelyben…” (Cs. Gy.É. 24.o.) .[→FIKCIÓ]

BESZÉDMÓD:  a nyelv használatának olyan változatai , amelyeket a beszélő meghatározott attitűdje, beállítottsága határoz meg. Pl. Petőfi élőbeszédszerű, szónokias, forradalmi ~, Tandori napjaink irodalmi beszédmódjaként említi az „élőbeszédszerű, »gangos« szövegelés” –t.

BIBLIAI MŰFAJOK: apokalipszis, evangélium, jeremiád,prófécia, zsoltár:

CIVILIZÁCIÓ (lat.) Tágabb értelmezésben egy társadalom fejlődésének és anyagi műveltségének elért magasabb fokát, az adott társadalom anyagi eszközeit, tudományát jelölő fogalom.

DAL: Talán a legősibb lírai műfaj, leginkább megőrizte kapcsolatát a zenével és a tánccal. A legszubjektívebb, mert a költői én (lírai én ) közvetlenül szólal meg. Témája egyszerű, egynemű emberi érzelemnek (öröm, bánat) kifejezője.

Csoportosítása:

- eredete szerint:

a) népdal:  gyakori benne a virág és természet metaforika, melyeknek többnyire szimbolikus, gyakran erotikus töltete van. Verselése ütemhangsúlyos, leggyakrabban felező nyolcas. Rímelése: párosrím.

b) műdal: Az európai költészettörténetben 2 jellegzetes típusa alakult ki:

1. Sanzon típusú: Erős dallamosság, hangulatiság jellemzi.

2. Lied típusú: Filozofikusabb, bölcseleti jellegű, az egyéni érzés a kimondás pillanatában egyetemesül, általános értelművé válik (Goethe: A vándor éji dala)

- tartalom, funkció : világi, vallásos

- témája: bordal, szerelmi dal, katonaének

- versforma és zeneiség alapján : rondó (8-15 soros körvers, 2 visszatérő rímmel, refrénnel), chanson (egyszerű, könnyed dal), canzone

DENOTATÍV JELENTÉS (lat. denotatum = jeltárgy) a szó elsődleges, szokásos jelentése

DRÁMA gör. drán (cselekedni) (→ dialógus, dikció, szituáció, bonyodalom, tetőpont, megoldás, prológus, epilógus, deus ex machina) A drámai mű eseménysort ábrázol, de az eseményeket, a szereplők jellemét, gondolatait, egymáshoz való viszonyát az alakok párbeszédeiből, dialógusaiból és magánbeszédeikből, monológjaiból és tetteikből ismerjük meg. ~ színházi előadásra szánt, közvetlen hatás kiváltására törekszik. Arisztotelész „Poétika” című művében a dráma legfőb hatásának a katarzist jelölte meg. Ő nevezte meg hagyományos szerkezeti egységeit: expozíció (alapszituáció, bevezető rész), bonyodalom (konfliktusok= a szereplők összeütközései, késleltető mozzanatokkal(, tetőpont (válság, az erők összecsapása) sorsfordulat (felismerés, a szereplők kísérletet tesznek arra, hogy felülkerekedjenek sorsukon,  a katasztrófa kezdete), megoldás (végkifejlet). A 19. század végétől a konfliktus egyre inkább eltűnik Alapműfajai a tragédia és a komédia. A színpadi megjelenítés eszközei: a DIKCIÓ (lat. mondás), a mű nyelve, a színpadon elhangzó szöveg és az akció, a színpadi történés. A műtől elkülönülő részek, a nézőkhöz intézett „kiszólások” a prológus (bevezető, előzményeket ismertető rész) és az epilógus (befejező rész).

DRÁMAI KÖLTEMÉNY: az emberi lét nagy kérdéseivel foglalkozó párbeszédes formában megírt költői, filozófiai mű (más neve: lírai dráma, emberiségdráma, világköltemény). Pl. Goethe: Faust, Madách: Az ember tragédiája

DRÁMAI MŰFAJOK:  tragédia, színmű, commedia dell’arte, drámai költemény, analitikus dráma, epikus színház, abszurd dráma

EKLOGA (gör. válogatás, szemelvény) Idilli, bukolikus, azaz pásztori világot bemutató, párbeszédes formájú lírai műfaj. A szó jelentése szemelvény, s arra utal, hogy Vergilius pásztori költeményei közül tizet választott kiadásra. A műfaj atyja a görög Theokritosz, akinél még valódi pásztorok dicsérik a természeti szépségeket, a vidéki életet. Vergilius hősei már álruhás pásztorok, valójában költők, filozófusok, akik a jelennel szemben a múltat vagy eljövendő aranykort idézik. Ezek imitációjaként írta Radnóti saját ~it. Egy harmonikusabb világ utáni vágy jelenik meg bennük. Idő- és értékszembesítés az alapjuk, elégikus hangvételűek.

ELBESZÉLŐ [narrátor ,elbeszélői nézőpont, narráció] Az epikai mű eseményeit előadó megszólaló, az író fikciója. Része lehet a mű világának (pl. a mű egyik szereplője, Ottlik Géza: Iskola a határon), de kívül is állhat rajta (Móricz: Légy jó mindhalálig). Lehet mindentudó (Stendhal: Vörös és fekete), vagy korlátozottan vannak ismeretei (Mészöly Miklós: Az atléta halála). A polifonikus regényben nincs egy elbeszélői nézőpont, minden szereplő mintha önmagát mutatná be (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés). Hol az egyik, hol a másik szereplő nézőpontjából szólal meg (lebegő narrátor: Flaubert: Bovaryné). Ugyanazt a témát több szemszögből is elmesélheti az író (Faulkner: A hang és a téboly). A regény műfajának változásai közül az lbeszélő nézőpont változásai voltak a legjelentősebbek pl. szentimentális énregény, a tudatfolyamregény, a francia újrealizmus szenvtelen kamerázása.A mindentudó elbeszélő 18-19. sz.-i gyakorlata a modernség korában hiteltelenné vált.Napjainkban az elbeszélés nehézsége válik főszereplővé (Ottlik Géza, Esterházy Péter művei).

ELÉGIA: Antik liroepikus műfaj, azaz egyszerre jellemző rá az epikus igény és a költői személyesség. Versformája a disztichon, fuvolakísérettel adták elő. Változatos témákról: hősi harc, szerelem, politikai vélekedés stb. patetikus hangnemben íródtak. A római költészetben Horatiusnál, Tibullusnál, Propertiusnál már megjelent  a fájdalmas, lemondó hangulat, mely későbbiekben a műfaj jellemzője lesz.Az újkorban az elégikus magatartást kifejező költői műfaj. Alapélménye az elmúlás, a boldogság elvesztésének ill. elérhetetlenségének élménye. A klasszikus elégia idő- és értékszembesítő. A reneszánsz újította fel az antik műfajt. Az újkori költészet és esztétikai gondolkodás történetében Schiller 1795-ös A naiv és szentimentális költészetről című tanulmányában fogalmazza meg az elégikus világlátás lényegét. Eszerint háromféle alapvető költői magatartás van: az elégikus, az idillikus és a szentimentális. Az elégikus akkor jelentkezik, ha a valóság és az ideál nem felel meg egymásnak, az ideál nem található meg a valóságban. Az idillinél viszont az ideál megvalósültan létzőként mutatkozik meg, ezért a művet az öröm, harmóniavágy hatja át. A szatírikus magatartás esetében a valóság és az ideál szakadékszerű távolságra van.

ÉNEKVERS Olyan lírai alkotás, amelyet hangszeres kísérettel adnak elô. Nagyon fontos a dallam. Magyarországon a XVI.-XVII.században volt jellemzô. Tinódi Lantos Sebestyén mûvei és a kurucdalok is ilyenek (tárogatók). A kései római korban jelent meg a dallamra írt vers (énekvers) mellett a szavalt vers, hogy aztán a reneszánsz idején teljesen háttérbe szorítsa azt. Nálunk a fordulat, az énekversről a szövegversre való áttérés Balassi Bálint idején történt. A kései görög költészet is ismerte a képverset ( a szavakból, betűkből valamilyen kép alakzat rajzolódott ki, pl. szív, láng, kard, korona), amelyet a reneszánsz újított fel. Az avantgárd irányzatokban sűrűn előfordult (Apollinaire: Kalligrammák c. kötete).

ENIGMATIKUS rejtélyes, talányos, rejtvényszerű

EPIGRAMMA :gör. feliratA görög költészetben minden disztichonban írt, feliratra szánt költemény.Eredetileg sírfeliratok szövege vagy isteneknek szánt épületek falára vésett írás volt. Míg a görög epigramma magasztos tárgyú, patetikus hangvételű volt, a római epigramma inkább humoros, csipkelődő, szatírikus hangulatú.  Mai értelemben egy gondolat rövid, csattanós formában való kifejtése.

a.) Epitaphium: sírfelirat

b.) Xenia: irodalmi, művészeti tárgyú epigramma (Pl. SZIMONIDÉSZ (6–5. sz.): A thermopülai hõsök sírfelirata)

EPIKA: Műnem, az elbeszélő műfajok kategóriája. A szerző egy elbeszélővel, narrátorral  (fiktív szenély, a történetben szerepet játszó vagy kívülálló, de mindent tudó) mesélteti el a történetet.  ~ lényegi jegye a cselekmény, az eseménysor időbeliséggel ( múltidejű), és térbeli viszonyokkal rendelkezik. A szereplők a történet során különféle helyzetekbe és konfliktusokba kerülnek. A műben kibontakozó események, történések összességét történetnek (szüzsé) nevezzük, míg a cselekményből rekonstruálható, a befogadó tudatában összeálló helyes logikai láncolatot alkotó  cselekmény a mű meséje (fabulája).

EPIKAI KÖZLÉSFORMÁK Az alapvetô közlési forma a közvetlen szerzôi elbeszélés; emellett a cselekmény színterét és az egyéb tárgyi mozzanatokat a leírás, a szereplôk szóbeli megnyilatkozásait általában a dialógus közvetíti. Ez utóbbi esetben a szereplôk mondatait az elbeszélô szó szerint "idézi": ezt a közlési formát egyenes beszédnek is szokás nevezni. Elôfordul, hogy az író valamelyik hôse szavait csupán tartalmilag "idézi", egyes szám harmadik személyben: ennek függő beszéd a hagyományos elnevezése. A szereplők ki nem mondott gondolatait, érzelmeit az újabb epikai mûvek vagy a belső monológ, vagy a szabad függô beszéd [átélt beszéd, átképzeléses stílus) technikájával jelenítik meg. A szabad függô beszéd közben az író gyakran a saját gondolatait is belecsempészi a szövegbe.

EPIKAI MŰFAJOK: prózaepikai: anekdota, elbeszélés, emlékirat, fabula,legenda, mese mítosz, monda, novella, parabola, példázat regény, vallomás,vicc gesta, krónika 

verses epikai: elbeszélő költemény , eposz, komikus eposz, , históriás ének, széphistória, verses regény

EPISZTOLA: Költői levél. Megszólítottja általában valós személy. Fénykora a römai korban és a felvilágosodás idején volt, rokon a tankölteménnyel.

EPOSZ: hősköltemény; egy közösség sorsát meghatározó küzdelem leírása rendkívüli képességű hősök és csodás események megjelenítésével eposzi kellékek: a klasszikus eposzok állandó elemei (invokáció, propozíció, „in medias res”, enumeráció,Deus ex machina, állandó jelzők)

ÉRTÉK   Az irodalom mindig olyan értelmet közvetít, amely valaminek az emberi jelentőségéről, értékéről szól. Értékrendjeink olyan értelmező rendszerek, amelyek segítségével utat találunk személyes és közösségi dolgaink között. Értékosztályok (Hankiss Elemér felosztása alapján):

- érzékeléssel kapcsolatos értékek: kellemes, kellemetlen, édes, keserű, meleg, sötét

- érzelmekkel kapcsolatos ~ boldog-boldogtalan, jókedvű-szomorú

- vitalitás (élet, erő, egészség) – erős-gyenge, sikeres- sikertelen

- közösségi élettel kapcsolatos ~szabad-rab, hűséges-hűtlen, barát – ellenség

- megismeréssel kapcsolatos ~ igaz –hamis

- morális ~ jó – rossz, önzetlen-önző, becsületes- anyagi javak

ESSZÉ: irodalmi, művészeti témájú, egyéni hangvételű, művészien megírt tanulmány

ESZTÉTIKA: az esztétikumtörvényszerűségeivel, a művészetek elméletével foglalkozó filozófiai tudomány

ESZTÉTIKAI ÉRTÉK (esztétikum) Összetevői, hatásmechanizmusának elemei :

1. esztétikai élményt, szépérzetetet, harmonikusság érzületét kelti pl. akusztikus, ritmikai, képi elemek, szereplő vagy annak cselekedete (pl. jótett) , önmagukban nem szép dolgok pontos ábrázolása. A műben egyedi, érzékletes formában megjelenő esztétikai minőségek harmóniája, szokták a szépséget, szabadságot is ~nek tekinteni..

2. A mű szövegének többletjelentése, többértelműsége, jelentésbővülés és jelentéssűrűség.

3. Önmegismerés, magunkra ismerés 

4. A lét- , másság megismerése és ezek általi önmegismerés

Egy szöveg esztétikai értékét nem a benne szereplő gondolatok (eszmei mondanivaló), hanem a „hogyanja” adja; „Nem attól lesz valaki jó író, hogy bizonyos dolgokat ki akar mondani, hanem attól, hogy ezeket bizonyos módon mondja ki.”(Sartre) Ugyanígy egy mű esztétikai értéke független az alkotói szándéktól

ESZTÉTIKAI MINŐSÉGEK Az esztétikum konkrét megjelenési formái, a  mű összhatását meghatározó értékszerkezetek pl. szépség, rútság, tragikum, komikum, fenséges, bájos, humoros, ironikus, alantas,  groteszk, abszurd. 

EVOKÁCIÓ: felidézés, emlékezés(lat.) 'előhívás, felidézés'. Olyan művészi szövegalakítási mód, amelyben az író más szerzőktől származó részleteket illeszt a művébe. Lehet evokáció egy-egy mintának tekintett versforma, téma, szerkesztési forma stb. követése is, pl. Zrínyi eposzának Homéroszt és Vergiliust idéző témamegjelölése.

Az ember gyönge: félve néz feléd,

mint egykor a tanítvány mesterét,

Nehéz időkben megtagad...

            (Arany János: Évnapra); - Biblia

Barátaim egyenkint elhagytak,

akikkel jót tettem, megtagadtak;

akiket szerettem, nem szeretnek,

akikért ragyogtam, eltemetnek.

              (Babits Mihály: Õsz és tavasz között); archaizálás

FABULA (lat. mese) 1. tanító célzatú mese, példázat, szűkebb értelemben  állatmese pl. Aiszoposz (Esopus), Phaedrus, La Fontaine, Heltai Gáspár 2. Az epikus és a drámai, tehát a cselekményes művek történése, meséje. A szüzsével ellentétben a cselekmény nyersanyaga.

FANTASY:  A műfajteremtő Tolkien „tégelyében” ott volt a tündérmese, a mítosz, a skandináv saga, a romantikus rémregény. J.K. Rowling mindehhez még valamit hozzáadott: a detektívtörténet E.A. Poe-tól örökölt kellékeit. (L.:a tévesen gyanúsított figuráját; a bizonyítékokat a legmeglepőbb helyen stb.) A fantasy-hősök és gyakorta a modern meseregények főhősei is semmiképp sem par excellence hősjelöltek. Elég Békés Pál krumpliorrú, kajla fülű, csálé kis varázslójára gondolnunk (A kétbalkezes varázsló), vagy Zsákos Bilbóra, alias Mr. Bagginsra, aki pókhasú jó lélek, és nem „birizgálja” a kalandvágy. (A babó) Lindgren hőse magamagáról mondja: „ csúf, buta, félős gyerek voltam, görbe lábú.” (Oroszlánszívű testvérek) Bux Barnabás iksz-lábú és dundi. (Végtelen Történet) Ende Momója bő férfikabátot, rongyokból tákolt hosszú szoknyát viselt, és „... az olyan emberekre, akiknek fontos a tisztaság s rend, alighanem riasztóan hatott”. (Momo) Első látásra nem sejtjük róla, hogy gyermek megváltó. Harry Potterről sem, hogy kiválasztott. Ezek a hősök csak egyszerűen elfogadják a sorstól, ha éppen a hős szerepét osztja rájuk. Nem keresik a kalandot, egyszerűen kalandokba keverednek. De nem a kaland kedvéért! Valamitől kizökken a világ, rendjét, harmóniáját újra kell teremteni. A fantasy általában erről szól. Akárcsak a mítoszok, amelyekhez ennél több köze is van. - Tolkien hobittja a pónilován indul hadakozni, Momo a teknőcével és egy szál virággal, Harry Potternek már nemcsak baglya van, hanem varázspálcája is Roxfortban csak úgy hemzsegnek a mesés, mitikus figurák: manók, trollok, koboldok, sárkányok, kentaur, főnix, unikornis. Az író klasszika filológus. Nagy játéktér neki a mítoszok világa!

FIKCIÓ (lat.) kitalálás, elmeszülemény. Az irodalmi szövegek általános jellemzője a fikcionalitás, a szerző szándékos alkotó, formáló tevékenysége nyomán teremtődik meg a mű. Az irodalmi mű akkor is kitalációs jellegű, ha valószerű, elemei megfeleltethetők a valóságnak. A fikcionalitás érvényes a mű helyzeteire, szereplőire és a történet ELBESZÉLŐJÉNEK a megalkotottságára is.

FOLKLÓR (ang. Folk+lore = nép + tudás) népművészeti produktumok és hagyományok, népszokások összefoglaló neve. Régebben a paraszti kultúrához kapcsolódott, ma beszélhetünk városi ~-ról is: rap, graffiti. Sajátosságai a névtelenség és a formulák (egész mondatok, szókapcsolatok ismétlődése) pl. a népmesék toposszá vált retorikai fordulatai. (→NÉPKÖLTÉSZET)

FOLKLORIZÁCIÓ A hivatalos, ún. magas művészeti alkotások, témák, motívumok, stílusok eljutása a népművészetbe. Pl. az építészetben a paraszt barokk megjelenése, Petőfi  népdalszerű verse népdalként élnek a folklór hagyományában

FORMA ÉS TARTALOM A forma, amit észlelünk, a tartalom, amit az észlelet alapján vélünk. Legtöbbször a téma  is meghatározza a kifejezésmódot, de tartalommá csak akkor válik, ha formát kap. Nem különíthetők el egymástól a művészi eszközök és a mű üzenete.