L-P - irodalmi fogalomtár - IRODALOM - Cikkek katalógusa - matt
Nyitólap » Cikkek » IRODALOM » irodalmi fogalomtár

L-P

LÁTOMÁS Önkívületi állapotban lévő, elragadtatott révületbe esett emberek élményei vagy  rendkívüli fantázia szülte képsorok. Ezért fantasztikus, földöntúli, esetleg vészjósló. Minden misztikumra fogékony korban, ill. a természethű ábrázolástól távolodó stílusban szerepet kap, pl. középkor, barokk, romantika, szürrealizmus

 

LÍRA  gör. lüra (húros hangszer) (élménylíra, tárgyias költészet; hangulatlíra, szerepvers)

Műnem, a lírai (általában verses) műfajok összessége. Az ember első megnyilatkozásai lírai természetűek lehettek, a külső és belső világra történő érzelmi, gondolati szubjektív reflexiók., pl. könyörgések szellemekhez, bölcsődalok, vadászdalok. A Kr.e. 7. sz.-tól vannak írott emlékeink. Lényege az erős szubjektivitás, az érzelmek, hangulatok, egyéni tudattartalmak elsődlegessége a külvilág objektív tényeivel szemben. A valóság elemei, mint a költő érzelmeinek tárgyai jelennek meg. Az élet jelen pillanatbeli állapotát fejezi ki (de az idősíkok váltakoztatásával találkozunk például az időszembesítő verstípus esetében) . Az érzelmeket keletkezésük közben ábrázolja.

A megszólaló személy, azaz a mű lírai énje (fiktív megszólaló!) alapján főbb típusai:

- személyes líra: közvetlen önkifejezés,

- szereplíra: belehelyezkedés más emberi egyéniségbe, magatartásba,

- közösségi líra: a közösség érzelmi, gondolati tartalmainak kifejezése

Az érzeli intenzítása és hangulata alapján beszélünk:

- hangulatlíráról: minimális érzelmi intenzitás

- érzelmi líráról

- gondolati líráról: az intellektuális tartalmak intenzív érzelmi közegben jelennek meg

Téma vagy tartalom alapján csoportosítása:

- élménylíra, vallomáslíra: a belső én közvetlen önkifejezése

- tárgyias líra: a költő érzelmei valamilyíen szűrőn keresztül kerülnek nyilvánosságra, pl. az egyéni életérzést a környezet, a természet ábrázolásával fejezi ki a költő

- agitatív líra: a költő célja a meggyőzés

 

LÍRAI ÉN A kifejezés arra utal, hogy a vers beszélő alanya különbözik a verset író életrajzi éntől

MEGÉRTÉS Míg a hétköznapi vagy tudományos szöveg megértése lineáris, az irodalmi művet fokoztosan, szakaszosan értelmezzük, ebben az előre- és visszautalások segítenek. (→ nyitott mű) A megértés fázisai: 1. előzetes megértés (előbbi művek alapján kialakult elvárások),  2. a konkrét mű jelentésének, esztétikumának felfejtése . 2.1.ennek feltétele a leválasztás a külső objektív valóságról, az alkotói szándéktól, a megalkotás konkrét időbeliségétől, a túlzott olvasói szubjektivitástól, a leválasztás révén képesek vagyunk egy egyetemesebb emberi lét felé kilépni. 2.2. A szövegközpontú vzsgálat, a poétizáló szerepű váratlan elemek (nem köznyelvi) garammatikai és stilisztikai eljárások jelentéseinek megfejtése a szöveg egészének kontextusában.3. az utólagos megértés : kritikák olvasása, a mű újraolvasása, hatástörténet megismerése.

Az irodalmi mű egy önálló, külön világ, lényegét tekintve megérthető a külső körúlmények nélkül, függetlenedik a külső keletkezési körülményeitől, az alkotójától

MESE

Fantázia teremtette eseményeket elbeszélő epikus műfaj. Szereplői valóságos és képzeletbeli lények (pl. Kínában a viziszörny, Mo.-on a sárkány). Állandó tematikai toposzok: a legkisebb királyfi, három próba, furfangos ember… és retorikai toposzok

: Hol volt, hol nem volt…jellemzik. Típusonként hasonló a szerkezetük : varázsmese vagy tündérmese, csalimese, állatmese. A ~ állandó fordulatai, kétpólusú világképe ismerős világot kínálnak a befogadónak, segítik a tapasztalatok nélküli gyerekek világismeretének kialakulását. A műfaj mágikus eredetét mutatják a csodás elemek, számok (3,7). A népmesék hősei és helyzetei arhetípusok: kollektív emberi vágyak, törekvések, magatartásmodellek. Nagy ~gyűjtők: Grimm testvérek, Andersen, Benedek Elek. Meseregények: Collodi Pinocchio, Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő. Mesejáték : Weöres  Sándor: A holdbéli csónakos.

METAMORFÓZIS átalakulás

MITOLÓGIA

a) a mítoszok összessége
b) a mítoszokkal foglalkozó tudomány

MÍTOSZ

A gör. müthosz (elmondás, elbeszélés)  szóból származó fo­ga­lom, amely az emberi kultúra igen ősi, az istenek és héroszok világáról, a világ keletkezéséről és lényegéről, az emberi civilizáció gyökereiről beszámoló orális, később gyakran írásban is lejegyzett, valamennyi nép hagyományában felbukkanó történetet jelöl. A mítoszok leggyakoribb témái az istenek születésével és hatalmi harcaival, a világ és az ember teremtésével, a Szent és a profán valóság kapcsolatával, az ember sorsával és rendeltetésével kapcsolatos történetek, amelyek célja az ember transz­cendens élményeinek és tapasztalatainak rögzítése és magyarázata. Ebben a szerepében a mítosz a vallási tanítás alapja, egyben azonban sajátos tu­do­mány és művészet is.


MODALITÁS: a mű hangneme

MODERN 1. Minden jó műalkotás alapkövetelménye, hogy az adott kor világérzékelését, közérzetét hitelesen ábrázolja.  A ~ egyben újítás is. Minden jó mű a műfaj, stílus stb. kisebb forradalma. 2. a romantikát követő, a XIX. sz. második felétől kezdődő művelődéstörténeti korszak. Az 191o-es évekig tartó első szakaszát klasszikus modernségnek is nevezzük (naturalizmus, impresszionizmus, szimbolizmus, naturalizmus, a század elejének avantgárd mozgalmai). Második szakasza, a későmodernség az 192o-as, 3o-as évektől a 60-as, 7o-es évekig tart. A modernségnek a XX. század utolsó harmadától induló és jelenleg is tartó szakaszát posztmodernnek (utómodernnek ) nevezzük

 

MOTÍVUM

Egy-egy műalkotás vagy művészi életmű ismétlődő tematikai egysége, pl. Mészöly Miklós életművében a nyomozás (Az atléta halála, Saulus), József Attila verseiben a pályaudvar, fűszál, Szophoklész Oidipusz c. drámájában a látás és a vakság, Golding A legyek ura című regényében a tűz és a maszk. Másrészt motívumnak tekintjük az egymással azonosítható szövegrészek, szinonímák ismétlődését. Pl. Arany János: Letészem a lantot című versében a tűz, reves fa, világ, láng gyúlt szavak. Használatos téma értelemben is, pl. a testvér-ellenfelek harca (Szophoklész: Antigoné), Napóleon (Stendhal: Vörös és fekete), vagy a Lúdas Matyi témája az európai meseirodalom vándormotívuma. Mondják a toposz (= tematika vagy retorikai közhely) helyett is pl. a vándor, a vándorlás, a kert, a kút, a hajó, az évszakok, a napszakok, (éjszaka pl. Goethe: Vándor éji dala, Vörösmarty: Csongor és Tünde, Hölderlin: Himnuszok az éjszakához). Szimbolikus jelentést kap a visszatérésektől, a különböző kulturális kontextusoktól, a művészeti hagyomány felidézésének erejável is bír.  (pl. hegy, kert, sziget, alászállás, felemelkedés, nemzedékek, család, felnőtté válás, beavatás; ember és természet, mikro- és makrokozmosz, felnőtt-gyermek, férfi-nő, bűn és bűnhődés, vándorlás, kaland, falusi és nagyvárosi életformák). 

MŰFAJ: az irodalmi művek egy-egy csoportját jelölő, koronként és területenként változó kategória, remekművekből elvont normarendszer. Elkülönítésük tartalmi és formai elemek alapján történik: pl. műnembe tartozás, jellegzetes téma, szerkezet, terjedelem, szövegforma (verses, prózai), nézőpont és magatartás, hangnem,  beszédhelyzet, stilisztikai eszközök. http://enciklopedia.fazekas.hu/index2.htm 

MŰNEM: műfajcsoport. Az irodalmi művek három hagyományos alapkategóriája: az epika, a líra és a dráma. A  műnemek elkülönülését már az ógörög irodalomban megfigyelhetjük.  A hagyományos műnem- és műfajelméleti rendszert  Hegel dolgozta ki esztétikájában 1820-1829 között. A műnemekbe és műfajokba sorolás az irodalmi kifejezésmód történelmi változásai miatt vitatható leegyszerűsítés. A műnemek meghatározásának leggyakoribb szempontjai: az idősík (pl. az epika alapvetően múlt idejű, a dráma jelen i.), a mű tárgya, a szerzőnek a műhöz és a valósághoz fűződő viszonya (szubjektív, objektív…), a nézőpont, stb.

MŰVÉSZETTÖRTÉNETI KORSZAKOK

http://enciklopedia.fazekas.hu/index2.htm

 

NARRÁTOR: történetmondó, elbeszélő

NARRÁCIÓ: Genette a szó három jelentését különíti el: 1. elbeszélés, elmondás 2. az elbeszélés eseménysorának egymásutánja, 3. a történet elbeszélésének, narrációjának az aktusa

NARRATOLÓGIA Az irodalomtudány egy ága, amely az elbeszélés technikai-pszichológiai működésmódját elemzi. Alapkérdése a  szerző és az elbeszélő, a hős és az elbeszélő közti különbségtétel.

NÉPKÖLTÉSZET A folklóron belül az irodalmi alkotások összessége, pl. ide soroljuk a történeti mondákat, meséket, legendákat, melyek szerzői ismeretlenek, s amelyek a népi közösségekben alakultak ki. Ide tartoznak a balladák, a regölők, a dalok, a népi imádságok, varázsszövegek, bájolók, ráolvasók, az orvoslás szövegei, a siratóénekek, a gyermekmondókák, altatók. Ismeretesek népi színjátékok is, melyek párbeszédes formában maradtak fenn, például betlehemesek, menyegzői verses szövegek.

NOVELLA

A novella olyan kisepikai műfaj, mely rendszerint egyetlen, rövidre fogott, de nagyon jellemzô eseményt mond el. A történet gyakran hoz sorsfordulatot kevés és csak egy-két lényeges vonással jellemzett hőse számára. A  végpont (csattanó) felől szerkesztett műfaj. A ~ fontos eleme a vezér (vagy Boccaccio után sólyom-) motívum. A novellától megkülönböztetjük az elbeszélést, mely terjedelmében szabadabb, több és alaposabban jellemzett szereplőkkel dolgozik és tempója lassabb, tartalma oldottabb. Boccaccio idejében (XIV.század) az olasz novella szó újdonságot jelent, érdekes hírt, különös történetet.

NYITOTT MŰ Minden műalkotás […] virtuálisan végtelen számű lehetséges olvasat felé nyitott, ezek mindegyike személyes távlattól, ízléstől, kivitelezéstől függóen ad életet a műnek.” ( Eco: A nyitott mű, 105.)

PARABOLA: Példázat, erkölcsi tanulsággal vagy allegorikus értelemmel ellátott rövid, anekdotikus történet. Legismertebb formái az Újszövetségben találhatók: l.Jézus példabeszédei.

PARAFRÁZIS „hozzámondás”, „megtoldás”, „átköltés,” egy-egy ismert irodalmi mű témájának újraírása

POETA DOCTUS: tudós költő

POETA NATUS: született költő, őstehetség

POÉTIZÁCIÓ  A szöveg többletjelentését, esztétikummal telítettségét létrehozó eljárások:  váratlan szövegelemek, retorikai, grammatikai, stilisztikai, kompozíciós eljárások.

PSZICHOANALÍZIS

A XX. századi gondolkodás egyik legfontosabb alakja,  Sigmund Freud elmélete szerint az emberi személyiség rétegzett, a tudatos én (ego), a tudattalan vagy ösztön-én (id) és a fölöttes én (superego) konfliktusa alakítja a személyiséget, olykor betegségig fokozódó traumákat is okozva. Az ösztön-én a szexuális késztetéseket és a halálösztönt tartalmazza, míg a fölöttes én a társadalmi normák belsővé tételével szorítja korlátok közé az ego-t. Az  ember  társadalmi fejlődése során az ösztönkésztetések elfojtásra kerülnek,  így a szexuális és romboló késztetések a tudattalan rétegbe kerülnek. Az ego nem képes önelemzéssel eljutni az esetleges traumák okaihoz, de például a nyelvi elszólások, álmok felszínre hozhatják ezeket.


Kategória: irodalmi fogalomtár | Hozzáadta: tanár (2012-09-15)
Megtekintések száma: 490